Tóth Gabi bevédte Tóth Andit

A Sztárban sztár első élő adásában Majka butuskának bélyegezte Tóth Andi egy számát, de Tóth Gabi meglepő módon a védelmére sietett.

Tóth Gabi bevédte Tóth Andit

Tetőfokára hágtak tegnap az indulatok a Sztárban sztár leszek! első élő adásában, ugyanis Köllő Babett egyik versenyzőjének előadását a zsűri nagyon lehúzta. Krizsán Lili Tóh Andi Néztek című számát adta elő, de eléggé megosztotta vele a mentorokat, különösen Majka véleménye volt meglepő: a dallamvilágot és a szöveget is elég butának tartotta, és szerinte sokkal nagyobbat is lehetett volna énekeltetni Lilivel. 

Köllő Babett úgy gondolta, hogy 10 milliós nézettséggel egy ilyen dalnak bőven van létjogosultsága, amiben ugyan egyetértettek Majkával, de a rapper ennek ellenére is úgy gondolta, hogy ez a műfaj eléggé butácska, mindegy, hogy hányan nézték meg az eredeti videót. Azt azért sietett leszögezni, hogy nem Lili előadásával volt problémája, nagyjából hozta azt, ami ebben a számban van – ezzel azonban konkrétan leszólta Tóth Andi munkáját. 

Meglepő módon Tóth Gabi volt az, aki bevédte az előadót, hiszen köztudottan eléggé rossz viszonyban vannak: szerinte ez a dal nagyon fontos üzenetet hordoz a huszonévesek számára és kérte, hogy senki ne felejtse el, hogy milyen volt ennyi idősen. A jelenetet itt tudod megnézni:

Ennyi minden történt a hétvégén:

Még több

Te Te Te