Meglepő sztárbarátság született Hollywoodban

Két ennyire különböző embert elképzelni sem tudunk, de úgy tűnik, ők jól kijönnek egymással.

Meglepő sztárbarátság született Hollywoodban

Ahogyan a szerelmek jönnek mennek, úgy alakulnak a barátságok is Hollywoodban, talán az egyetlen duó, akik hosszú évek óta kitart egymás mellet az Ben Affleck és Matt Damon. Persze ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy (meglepetés!!!) Demi Lovato és Paris Hilton kapcsolata nem lehet mély, de náluk különbözőbb embereket elképzelni sem tudunk egymás mellett. 

Pedig Demi és Paris évek óta jóban vannak, Demi részt vett a Hilton-lány főzős showjában, Paris pedig Demi Sorry Not Sorry című dalában tűnt fel. Ezúttal pedig shoppingolni is közösen mentek, amit a Just Jared szúrt ki. A két sztár a Dolls Kill nevű boltba csekkolt be, hogy halloweeni jelmezek után nézzenek, mert mindketten imádják az ünnepet. Az sem különösebben zavarta őket, hogy mindenki a telója után nyúlt, hogy megörökítse a pillanatot, úgy vonultak be az utcáról, mintha minimum a vörös szőnyegen sétálnának végig. Lehet, hogy ez a magabiztosság adja a barátságuk alapját… kit tudja?! Mindenesetre reméljük, hogyha Demi megint mélypontra kerül, akkor is számíthat az új BBF-jére. 

Képben tartunk, neked csak kattintanod kell:

Még több

Te Te Te