6 alkalom, amikor a királyi család magára haragította a közvéleményt

A britek imádják a királyi családot, de volt már rá példa, hogy annyira messzire mentek, hogy az már a közvéleménynek sem tetszett.

6 alkalom, amikor a királyi család magára haragította a közvéleményt

Az, hogy Erzsébet királynő 69 éve ül a trónon már önmagában elég bizonyíték, hogy bizony a britek szeretik a királyi családot. Ugyanakkor ők is csak emberek, néha cikis, vagy kétségbe vonható viselkedéssel, így előfordul, hogy kemény kritikát kapnak a közvéleménytől – csekkold a legdurvábbakat! 

A nácik jelképe 

Harry hercegnek sok mindent elnéztek az évek során, a részeg fotóktól kezdve a meztelen biliárdozásig, de a náci karszalag már túl ment minden határon. Hiába kért bocsánatot és ismerte el, hogy ez egy borzasztóan rossz vicc volt, a közvélemény nagyon nehezen tudta megemészteni a viselkedését, mert ezt már nem lehetett a fiatal korára fogni. Harry pontosan tudta, mit vállal be azzal, ha ilyen jelmezbe bújik, mégis megtette, erre pedig nem találtak mentséget. 

Luxus pénzszórás 

Az angolok alapvetően a helyén kezelik azt, hogy a család mennyit költ az öltözködésre az adófizetők pénzéből, de volt egy pont, ami felett képtelenek voltak szemet hunyni. Amikor Meghan Markle beházasodott a királyi családba olyan sokat költött ruhákra, hogy jócskán túltett még Erzsébet királynőn is! A dizájner darabok, amiket mindössze egyszer vett fel, sokszor milliós összegre rúgtak így érthető, hogy úgy tűnt, mintha a család szórná a pénzt. Különösen Meghan terhes ruhatára zavarta őket, ami sokkal drágább volt, mint Katalin hercegnéjé, aki egyébként többször is felvette ugyanazokat a holmikat. 

via GIPHY

A vád: felségárulás 

Miután 2020 januárjában Harry és Meghan bejelentették, hogy visszalépnek a királyi családban betöltött feladataiktól és Kanadába költöznek, sokan felségárulással vádolták őket. Hiába foglaltak állást hivatalosan a királynő mellett, a közvélemény szerint borzasztóan önző dolog volt a döntésük, hiszen Vilmosra és Katalinra sokkal nagyobb figyelem hárul, mégis megbirkóznak vele.  

A szerelmi háromszög 

Diana hercegnő a válása után azt nyilatkozta, hogy mindig is hárman voltak a házasságában: ő, Károly herceg és Kamilla, a világot ennek ellenére teljesen sokkolta, amikor Károly bejelentette, hogy feleségül veszi szerelmét. Jóval Diana hercegnő halála után történt ez, ráadásul nem ez volt az első eset, hogy a királynő egyik gyereke újraházasodott, hiszen Anna hercegnő is kétszer ment férjhez. Mégis, a leendő király rengeteg kritikát kapott, amiért újra mert házasodni, még azzal is megvádolták, hogy nem tartja tiszteletben egykori felesége emlékét. Kamilla védelmére szóljon, hogy nagyon jól kezelte a hírverést, és azóta teljes értékű tagja lett a családnak. 

via GIPHY

Csak semmi érzelgősség 

Diana hercegnő halála után egész Nagy-Britannia lefagyott, és a királyi családtól várták, hogy a gyászukat enyhítsék. Erre azonban napokkal később sem került sor, ami a közvéleményt teljesen felháborította, elég hangos tömeg követelte a monarchia megszüntetését. Csak ekkor döntött úgy Erzsébet királynő, hogy ideje megemlékezni a tragikus eseményről, így rövid nyilatkozatot adott ki, hogy enyhítse a károkat. 

Offshore befektetések 

Még 2017-ben jelent meg egy cikk, miszerint Károly herceg és Erzsébet királynő elég nagy összeget fektetett a Kajmán-szigeteken és Bermudán található offshore adóvédett alapokba. Az anti-monarchisták persze rögtön lecsaptak a dologra, és kikényszerítették, hogy a vagyonukat felülvizsgálják, de a Duchy of Cornwall, aki ezeket az összegeket kezeli rögtön a botrány kirobbanása után bejelentette, hogy a trónörökösnek, de még a királynőnek sincs közvetlen ráhatása ezekre a befektetési döntésekre. Ennek ellenére sokaknak nem tetszett, hogy ilyen helyzetbe keveredtek, hiszen több millió dollárról van szó. 

A királyi család életét sok botrány övezi:

Még több

Te Te Te