Erzsébet királynő az állapota miatt már a templomba sem ment el

Nagyon sokan aggódnak, ugyanis Erzsébet királynő tegnap nem jelent meg a templomban, pedig ez olyan dolog, amit szinte sosem hagy ki.

Erzsébet királynő az állapota miatt már a templomba sem ment el

Erzsébet királynő 95 éves kora ellenére nem tartja magát öregnek, azonban sokan aggódnak az állapota miatt, ugyanis sorra érkeznek az aggasztó hírek felőle. Kezdődött azzal, hogy alig két hete bottal jelent meg a nyilvánosság előtt, amire 2003-as térdműtéte óta nem volt példa, de aztán a múlt héten kiderült, hogy kórházi kezelésre szorul. A királynőnek az orvosai tanácsolták, hogy kivizsgálás céljából feküdjön be egy napra a kórházba, de állítólag csak rutinvizsgálatokról volt szó, utána haza is engedték, a palota pedig azt nyilatkozta, hogy jó hangulatban van. 

Ennek ellenére Erzsébet tegnap már a vasárnapi istentiszteletet is kihagyta, amire szinte sosem volt eddig példa. Bennfentesek szerint a királynő jól van, csak egy kis pihenésre van szüksége, mielőtt ismét beleveti magát a feladatokba, hiszen hamarosan megrendezésre kerül a Cop26 klímaváltozás elleni csúcstalálkozó, aminek a királyi család az egyik fő szervezője. Mégis, sokan aggódnak, hogy esetleg valami gond van az egészségével, hiszen ez olyan esemény, amit kizárólag jó okkal szokott kihagyni. Az persze tény, hogy őfelsége programja októberben tényleg nagyon sűrűn alakult, így valószínűleg csak elővigyázatosságból maradt távol, a Daily Mail úgy tudja, hogy a kastélyban azért a káplán meglátogatta, hogy egy kisebb magán szertartást tartson neki.

Ez történt mostanában a királyi családban:

Még több

Te Te Te