Kiderült, hogyan próbálták meg tönkretenni Robin Williams karrierjét

Harvey Weinstein nem kizárólag a zaklatási ügyei miatt vált hírhedté, most az is napvilágra került, hogyan próbálta meg módszeresen kicsinálni Robin Williamst.

Kiderült, hogyan próbálták meg tönkretenni Robin Williams karrierjét

10 millió dolláros, egészen aprócskának nevezhető büdzséből készült annak idején a Good Will Hunting című film, ami végül 225 millió dollárt, és két Oscar-díjat hozott: egyet a forgatókönyvet jegyző Matt Damon és Ben Affleck párosnak, egyet pedig Robin Williamsnek, akit a legjobb férfi mellékszereplőnek választottak abban az évben. 

Most azonban a film ügyvezető producerének hála kiderült, hogy a Miramax alapítója, Harvey Weinstein mindent megtett, hogy az indie filmecskét korán offolják a mozik, hogy ezzel is bezavarjon Robin Williams karrierjébe – és fizetésébe. Kevin Stmith új könyvében ír róla, hogy a színésznek volt egy megállapodása, miszerint, ha a dráma több mint 100 millió dollár bevételt termel, a nyereség nagyobb részén osztania kellett volna a Miramaxszal.

Szóval hiába a nagy Oscar-hype, a filmet csak rövid ideig vetítették, mert ha az emberek moziban nézték volna meg, a nyereség egy része Robin zsebében landol, ez a megállapodás azonban nem vonatkozott a videóra.

Forrás: nypost.com

Jöhet még több sztárhír?

Még több

Te Te Te