Habár Magyarországon kevésbé ismert fogalom az abortusztabletta, mert itthon a terhességmegszakítás műtéttel történik, vagyis a méhbe egy csövet vezetnek és egy vákuumszívóval kiürítik a méhlepényt és az embriót. Több külföldi országban azonban alkalmazzák a gyógyszeres megoldást, ami egy jóval kíméletesebb és fájdalommentesebb eljárás. Most itt van minden, amit tudnod kell!

Nem újdonság

Ha azt gondoltad, hogy ez egy új keletű dolog, akkor bizony el kell árulnunk, hogy az  Egyesült Államokban  már több mint 20 éve elérhetőek az abortusztabletták, valamint a terhesség első 11. hetében nagyon hatékonynak bizonyulnak. A gyógyszerek beszedéséhez nincs szükség érzéstelenítésre és azok a nők, akik megszeretnék szakítani a terhességüket az otthonukban is alkalmazhatják. Az USA-ban az abortuszok több mint felét (54%) gyógyszeres kezeléssel végezték 2020-ban. 

Na, de mi is az abortusztabletta?

A legfontosabb tudnivaló, hogy az „abortusztabletta” valójában két gyógyszert jelent, amiket egy-két nap különbséggel kell bevenni azoknak, akik úgy döntenek megszakítják a terhességüket. Az első gyógyszer a mifepriston, amely a progeszteron hormon gátlásával az embrió leválását idézi elő a méhfalról.

A második gyógyszer a misoprostol, egy négy tablettából álló adag, amelyet egy napon belül be kell venni. A misoprostol úgy fejti ki hatását, hogy görcsöket okoz, amelyek kiürítik a méhet, nagyjából olyan érzés, mint egy fájdalmasabb menstruáció.  

Mennyire hatékony?

A Planned Parenthood statisztikái szerint a gyógyszeres  abortusz  hatásos az ezt a módszert választók túlnyomó többségénél. Ritka esetekben – amelyek általában a terhesség későbbi szakaszában fordulnak elő – egy második adag misoprostol tabletta szükséges a teljes megszakításhoz. Azonban a terhesség 8. hetéig 98% százalékos a hatékonysága.

Ki veheti be az abortusztablettát?

A gyógyszeres abortusz biztonságos eljárás az első trimeszterben végzett terhességek megszakításához, akár 11 héttel az utolsó menstruáció első napját követően.

Fizikai szempontból a kutatások azt bizonyítják, hogy a gyógyszeres abortusz biztonságos korcsoporttól függetlenül a várandós nők számára, valamint a testsúly sem befolyásolja a hatékonyságát. Ha azonban korábban spirált helyeztek a méhbe védekezési eszközként, akkor előfordulhat, hogy el kell távolítani a tabletták beszedése előtt. 

Egy esetben tilos alkalmazni 

A gyógyszeres abortusz alkalmazása teljességel kizárt, ha méhen kívüli terhességről van szó. Ez egy súlyos rendellenesség, ami akkor fordul elő, ha a megtermékenyített petesejt nem a méh üregébe ágyazódik be. A méhen kívüli terhesség megszakítása más fajta gyógyszerekkel, laparoszkópiával, vagy hasi műtéttel történik. 

Mi történik utána?

Az abortusztabletta bevétele után a leggyakoribb mellékhatások z émelygés, hányás, hasmenés, szédülés, fáradtság és a 38 fok körüli láz. A kellemetlen mellékhatások ellenére bizonyítottan egy biztonságos módszerről van szó, ugyanis a súlyos tünetek csupán az esetek 0,4 százalékában fordulnak elő. 

Azonban, ha a tabletta beszedése után nagyon magas láz, súlyos vérveszteség, vagy kellemetlen hüvelyváladékot tapasztal a beteg, akkor azonnal orvoshoz kell fordulni!

Európában ezekben az országokban engedélyezték

Az európai országokban jelenleg Belgiumban, Csehországban, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban, Nagy-Britanniában, Oroszországban, valamint a szomszédos országainkban Romániában és Ausztriában engedélyezetett az abortusztabletta.

Ausztriában a terhességmegszakítás a terhesség első 3 hónapjában lehetséges. Az abortusztabletta házi- vagy magánorvosi praxisban nem, csak kórházakban vagy ambuláns rendelőintézetekben kapható. A tablettát legalább részben orvosi - kórházi - felügyelet mellett kell alkalmazni. 

Romániában a gyógyszerek engedélyezéséért felelős kormányzati ügynökség engedélyezte az abortusztabletta használatát. A gyógyszeres művi terhességmegszakítás magánkórházak kínálatában szerepel. Ennek a szolgáltatásnak az ára egy bukaresti magánklinikán például 550 lej (36 850 forint). 

Via