A Netflix tavaly tavasszal mutatta be a Shadow and Bone – Árnyék és csont című fantasysorozat első évadát. Az első, nyolc részből álló etapot egy hónap alatt 55 millióan nézték meg, úgyhogy hamar eldőlt, hogy lesz folytatás.

Nos, a napokban érkezett a megerősítés, hogy a folytatás olyannyira készülőben van, hogy a forgatásnak már a végére is értek, szóval már csak az utómunkálatok vannak hátra.

A sorozat különlegessége, hogy az első évadot Magyarországon forgatták, így feltűnik benne például a volt Tőzsdepalota, illetve Óbuda főtere. A második évad rengeteg jelenetét szintén itthon vették fel, ezért újra lehet majd keresgélni a sorozatban az ismerős helyszíneket.

A sorozat  Leigh Bardugo világhírű regényein, az Árnyék és csont-trilógián alapszik, a rajongók arra számítanak, hogy a második évad a második regény, az Ostrom és vihar elemeiből építkezik majd.

Egyelőre az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a második évad premireje 2023-ban lesz, bár esetleg előfordulhat, hogy még idén év vége előtt meg lehet majd tekinteni az új részeket.

Via