Az esküvő a házasodó felek életének egyik legszebb napja. Elvileg. Még akkor is, ha nem tökéletes, ha nem minden úgy alakul, ahogyan elsőre eltervezi az ember, mindenki számára felejthetetlen élményt kellene, hogy okozzon, persze pozitív értelemben. 

Nem marad vendég az esküvőn

Egy brit menyasszony azonban inkább az őrület szélén áll a közelgő ceremónia miatt, ugyanis egyre többen mondják le a vendégek közül a részvételt, ami nemcsak lelkileg viseli meg, de a pénztárcáját sem kíméli. 

Ugyanis már minden ki van fizetve, így 85 font, azaz 40 ezer forint megy a kukába minden egyes lemondással. Ez a helyszín és a vacsora díja, amit már nem tud visszaszerezni, mindegy, hogy 20-an vagy 120-an jelennek meg. 

A jövendőbeli feleség egy internetes fórumon akadt ki, ugyanis már csak 6 nap van az esküvőig, ám lassan úgy tűnik, szinte nem is lesznek vendégek. 

Számlázni akar a menyasszony

Mi mindenkit meghívtunk a ceremóniára és a vacsorára is. Egy éve jeleztük a dátumot, fél éve kézhez is kapták a meghívot. Kétszínűség egy héttel előtte közölni, hogy mégsem jönnek. Azt tervezem, hogy kiszámlázom a költséget, amitől elesek miattuk. Hat nap van, ilyen nincs. 

Sokan egyetértenek vele és bátorítják, hogy fizettesse ki velük a kárt, mások viszont azt tanácsolták, hogy inkább nyugodjon meg, és hívjon meg helyettük más embereket. 

Via