„Minden éjjel felébredek és nem tudok visszaaludni  – mit tegyek?”  – írta, és tette fel a kérdést a Cosmo egyik olvasója, Eszter, aki végső elkeseredésében vette fel a kapcsolatot velünk. Ennek kapcsán szedtünk most össze minden olyan lehetséges okot, ami miatt előfordulat a kínzó éjszakai ébredés, sőt annak is utánanéztünk, mit jelent, he egy bizonyos időpontban ébredsz fel. Bízunk benne, hogy tippjeink és trükkjeink Eszternek is segítenek majd, így végre egy pihentetőt alhat majd. 

Rengeteg felnőttet érint

Annak, hogy éjszaka felébredsz számos oka lehet: ideges vagy, alkoholt ittál lefekvés előtt, pisilned kell, a partnered horkol vagy valamilyen hangos zajt hallasz kintről. Bármilyen kis apróság megzavarhat, pláne, ha nem alszol túl mélyen. Szakértők szerint az álmatlanság rengeteg felnőttet érint, vannak, akik 10-12 alkalommal is megébrednek egyetlen éjszaka alatt. Ha viszont 3 percnél rövidebb ideig vagy ébren, akkor valószínűleg erre emlékezni sem fogsz, ez az ébredés pedig az alvásod minőségére sem lesz majd hatással. Vannak esetek azonban, amikor csak nehezen vagy egyáltalán nem tudsz visszaaludni. Ilyenkor előfordulhat, erősen agyalni kezdesz, ez a túlgondolkodás pedig egészen odáig vezet, hogy már elképzeled a következő napod katasztrofális lesz, mert nem tudtad kialudni magad. 

 9-11 óra 

Ha este 9 és 11 óra között ébredsz fel (valószínűleg korán fekvő vagy), akkor nagy eséllyel rengeteget stresszelsz és szorongsz. Ha ebben az időpontban pattan ki a szemed, akkor majdnem biztos, hogy valami nyomja a lelked, emiatt pedig nem tudsz aludni. 

11 és éjjel 1 óra között

Ha ebben az időintervallumban ébredsz, akkor előforudhat, hogy az epeműködéseddel lesz valami gond. Az epe ugyanis ezekben az órákban a legkaktívabb, ilyenkor bontja le az összes zsírt, amit a nap folyamán elfogyasztottál. Ha ilyenkor felébredsz rendszeresen, akkor célszerű lehet átgondolnod, miket ettél aznap, és pontosan mikor. Ha ez okozza a gondot, akkor érdemes lehet az esti nasizást elhagyni, sőt a késői étkezésről is inkább mondj le. Az egészségügyi jelzésen túl, ha ebben az időszakban kelsz fel, akkor lehet valamilyen érzelmi csalódás is ért az utóbbi időben. 

Éjjel 1 és 3 óra között 

Ha ebben az időpontban ébredsz meg, akkor lehetséges, hogy a májad az okozó. Fontos, hogy az esti órákban kerüld a nehéz ételeket, valamint ne fogyassz alkoholt, ez ugyanis negatívan befolyásolhatja az alvási ciklusodat. Ha ilyenkor felébredsz, akkor az is lehet, hogy felgyülemlett benned némi düh és felesleges feszültség. Próbálj meg inni egy pohár hideg vizet, realizáld, hogy miért voltál dühös, majd engedd el!

Hajnali 3 és 5 óra között 

Ha ilyenkor ébredsz meg még köhögsz is mellé, akkor a tested nagy eséllyel azt jelzi: ideje egészségesebb ételekre váltanod. 

Hajnali 5 és 7 között 

Vannak, akik ilyenkor már eleve kelnek, de ha neked még lenne időd aludni és mégis megébredsz, akkor valószínűleg a kevés folyadékbevitel lesz mindennek az oka. Ezek azok az órák ugyanis, amikor megtisztul a vastagbél, ami azért felelős, hogy az emésztőrendszerből távozzanak a káros anyagok. Ha ilyenkor kelsz fel, akkor az azt jelzi: több vizet kellene innod. Továbbá ehhez az időszakhoz kapcsolódnak az érzelmi blokkok is: nem kizárt, hogy emészted magad valami miatt, ezért nem tudsz ilyenkor aludni. 

Mit tegyél? 

Persze az álmatlanság kapcsán hiába tudjuk az okokat, a legnagyobb kérdés az, mi lehet tenni ellene? Jó ötlet lehet, ha ilyenkor valamivel megpróbálod lekötni a figyelmed. Esetleg olvass egy kicsit (ne telefonról), vagy igyál egy pohár vizet, a lényeg, hogy próbáld meg ne túlpörögni a kérdést. Megébredtél, ez van, változatatni úgy sem tudsz rajta, s bár valószínűleg következő nap álmosabb leszel, a teljesítményed nem fog drasztikusan csökkeni. Nyilván, ha hosszabb távon fennáll ez a probléma, akkor érdemes orvoshoz menned, de ha csak egyszer-egyszer történik mindez, akkor nincs mitől félned. Ha szükséges változtass az étkezési szokásaidon és figyeld meg, mi történik. A lényeg, hogy ne ess pánikba, az nem fog segíteni!

(via, via)