A jó nyári mozikból egyszerűen soha nem elég - ezt pedig az is bizonyítja, hogy még talán egyszer sem volt annyi szuper film a streaming szolgáltatók és a tévécsatornák kínálatában, mint idén nyáron! A Top Gun: Maverick moziját például már most minden idők egyik legnagyobb kasszasikereként emlegetik, akárcsak Brad Pitt és Sandra Bullock új közös moziját, de akkor még ott van az új Elvis film a dögös Austin Butler főszereplésével, hogy aztán a nyár legmenőbb könyvadaptációiról (helló Mélyvíz és Tartózkodó érzelem!) meg aztán ne is beszéljünk. 

A felsoroltakon kívül azonban még tudunk pár olyan filmet ajánlani, amit semmiképpen sem érdemes kihagyni a következő pár hétben – főleg akkor, ha van Netflixed! Most ugyanis összegyűjtöttük a streaming szolgáltató öt legtöbbet játszott filmjét, amiket egyenként már több, mint 200 millió órán át néztek meg a fanatikusok… Őrület, nem? Nem is raboljuk tovább a szót, következzen az öt legtöbbet játszott netflixes mozi, amiket idén nyáron tutira meg kell nézed!


5. Tyler Rake: A kimenekítés (2020)

Az igaz, hogy Chris Hemsworth-szel bármit el lehet adni, de ez a film tényleg megéri a pénzét – más magyarázat egyszerűen nem lehet arra, hogy ez a két évvel ezelőtti sztori még mindig az ötödik legtöbbet nézett film a Netflixen! 

A történet szerint a színész egy feketepiacon dolgozó zsoldos katonát alakít, akit a délkelet-ázsiai Bangládesbe küldenek azért, hogy kimenekítse India legnagyobb drogbárójának elrabolt gyerekét. Igen, elég pasis mozinak hangzik, de ha szereted az akciófilmeket, akkor ez is be fog jönni: az első négy hétben ugyanis 99 millió ember nézte meg, ami azért nem lehet véletlen. A filmnek egyébként már a folytatását is forgatják, 2023 elején kerül majd a mozikba.


4. Az Adam-projekt (2022)

Következzen egy teljesen más kategóriájú, családi sci-fi film! A mozi főszerepeit olyan színészek alakítják, mint Ryan Reynolds, Mark Ruffalo és Jennifer Garner. Ha ez önmagában neked még nem elég garancia a film sikerére, csak annyit mondunk, hogy ez a mozi a Netflix jelenlegi negyedik legtöbb megtekintéssel rendelkező filmje. Ugye, így már jobban hangzik? A sztori egyébként egy időutazó vadászpilótáról szól, aki kényszerleszállást végez 2022-ben, hogy összeálljon 12 éves kori önmagával azért, hogy együtt megmentsék a jövőt.


3. Madarak a dobozban (2018)

Sandra Bullock, John Malkovich, Sarah Paulson – csak pár olyan színészlegenda nevét említjük meg, aki ebben a thriller és horrorszerű filmben szerepel. Túl sokat nem árulnánk el róla, mert lelőnénk az egész filmet, de az egész arról szól, hogy egy szorongató, láthatatlan erő arra kényszeríti az embereket, hogy megőrüljenek és öngyilkosak legyenek - egy kis maroknyi ember viszont kétségbeesetten próbál biztonságba kerülni. Ha rosszul vagy a vértől és az agresszív jelenetektől, semmiféleképpen ne nézd meg, de ha bírod a horrorokat, akkor tetszeni fog ez a film.


2. Ne nézz fel! (2021)

Az előző filmhez hasonlóan a Ne nézz fel! is egy rendkívül nyomasztó mozi, ezért, ha vidámságra és happy endre vágysz, inkább válassz egy  hangulatjavító nyári filmet! Ez a történet is egy apokalipszist, azaz egy világvégét mutat be, csak egy kicsit más módon: két asztronauta felhívja a média figyelmét arra, hogy olyan üstökös száguld a Föld felé, ami kiirthatja az egész emberiséget, ám senki sem törődik velük és bekövetkezik az, amitől tartottak. A filmben Leonardo DiCaprio, Jennifer Lawrence, Meryl Streep és Jonah Hill viszik a főszerepeket.


1. Különösen veszélyes bűnözők (2022)

Végül, de nem utolsósorban következzen a Netflix legtöbbet játszott filmje, a Különösen veszélyes bűnözők, aminek megtekintésével több, mint 360 millió órát töltöttek eddig a tévénézők! A film főszerepeiben Dwayne Johnson, Gal Gadot és Ryan Reynolds látható – utóbbi nem nagy meglepetésre a Netflix legkeresettebb színésze, mert az öt legtöbbet játszott moziból kettőben is látható! 

A cselekmény szerint egyébként Dwayne Johnson egy FBI-ügynököt alakít, aki csatlakozik a világ legkeresettebb műkincsrablójához (Ryan Reynolds), hogy elkapják azt a tolvajt (Gal Gadot), aki mindkettőjüknél egy lépéssel előttük jár. A mozi vicces, menő és izgalmas, ezért mindenkinek ajánljuk!

Via