A 7 legemlékezetesebb Oscar-díj köszönőbeszéd

Csekkold a videókat!

A 7 legemlékezetesebb Oscar-díj köszönőbeszéd

Gwyneth Paltrow 1999-ben a Szerelmes Shakespeare című filmben nyújtott alakításáért nyerte el a legjobb színésznőnek járó díjat

Amint a színésznő meghallotta a nevét, szinte azonnal zokogásban tört ki, és később sem tudta abbahagyni. Sírástól elcsukló hangon köszönte meg az aranyszobrocskát szinte minden családtagjának. Még az édesanyja (aki a kísérője volt az estén) is meglepődötten nézi végig könnyes köszönet nyilvánítását, de talán a nézők még nála is jobban meg voltak illetődve a beszéd hallatán.

Halle Berry a legjobb színésznőnek járó szobrocskát vihette haza 2002-ben a Szörnyek keringőjében alakított szerepéért

Ha ez fizikai lehetséges, Halle talán még érzelmesebben reagált díjára, mint Gwyneth. A színésznő konkrétan másfél percig állt a színpadon szorongatva a díját, úgy hogy közben egy szót sem tudott kinyögni, csak sírt. Majd miután extra érzelmes beszédét elmondta, ugrálva és nevetve vonult le a színpadról.

Angelina Jolie 2000-ben kapta meg a legjobb mellékszereplőnek járó díjat, amire az Észvesztő című film miatt jelölték

Angelina és testvére már az Oscar-díjátadó vörös szőnyegén teljesen kiverték a biztosítékot, hiszen a kamerák kereszttüzében váltottak egymással szenvedélyes csókot. A színésznő később sem javított a helyzeten, hiszen köszönetnyilvánításában konkrétan szerelmet vallott testvérének és kijelentette, hogy nélküle sehol sem tartana. Vajon mennyire érezték magukat kínosan a gálán mellettük ülők?

Lupita Nyong 2014-ben lett gazdagabb egy Oscar-díjjal a 12 év rabszolgaság című film kapcsán

Az afroamerikai színésznő sem bírta ki könnyek nélkül, ám neki azért több mondanivalója is volt beszédével: „Ahányszor csak ránézek majd erre az aranyszoborra, emlékeztessen engem és minden gyermeket arra, hogy teljesen mindegy az, hogy honnan jössz, a te álmaid is ugyanolyan fontosak.” Ezeknél a szavaknál egy szem sem maradt szárazon a teremben.

Anna Paquin a Zongoralecke című filmbeli szerepéért vihette haza a legjobb mellékszereplőnek járó szobrot 1994-ben

Anna a második legfiatalabb a történelem során, aki elnyerte az Oscar-díjat. A színésznő ekkor még csak 12 éves volt, és a kora miatt úgy tűnt, a meglepődöttségtől szóhoz sem fog jutni, ám összeszedte magát! Higgadtan megköszönte mindenkinek, akinek akarta, és lesétált a színpadról díjával a kezében. Az biztos, hogy utódai tanulhattak volna tőle! (Igen, Gwyneth, rád célzunk!)

Emma Thompson 1996-ban az Értelem és érzelem című filmben nyújtott alakításával érdemelte ki legjobb főszereplőnek járó díjat

A színésznő beszéde igazi példa lehetne mindenkinek, hiszen poénos és lényegre törő volt, a közönség pedig imádta minden egyes szavát.

Ben Affleck és Matt Damen a Good Will Hunting című filmjükkel a legjobb forgatókönyvének járó Oscart vihették haza 1997-ben

Mattnél és Bennél még talán soha sem volt izgatottabb nyertes az Oscar-díj színpadán. Felváltva, egymást túlkiabálva köszönték meg mindenkinek, aki segítségükre volt a film létrehozásában. Az biztos, hogy unalmasnak nem lehet nevezni a két srác beszédét.

Neked melyik a kedvenced?

Még több

Programajánló