2011.07.04.@ 12.07

Rihanna Budapesten!

Hosszú várakozás után végre a magyar rajongók is élőben láthatják kedvencüket, az elmúlt évek egyik legnagyobb női sztárját Budapesten!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Az énekesnő Robyn Rihanna Fenty néven született Saint Michael szigetén, Barbadoson 1988-ban. Már 7 évesen énekelni kezdett, 14 éves volt csupán, amikor két osztálytársával együttest alakított. Tizenöt éves korában már kiadóknál jelentkezett dalaival, végül Jay-Z szerződtette le a Def Jam Recordshoz.

Debütáló albuma, a Music Of The Sun 2005-ben jelent meg, és Rihanna saját szerzeménye, a Pon de Replay rögtön listavezető lett. Nem egészen egy évvel később már második lemeze, a Girl Like Me is a boltokba került, melyről az SOS és az Unfaithful dalok is vezették a listákat.

Az igazi áttörést mégis a 2007-ben megjelent harmadik album, a Good Girl Gone Bad című anyag jelentette, amelyen olyan slágerek voltak, mint Take A Bow, Disturbia, Don’t Stop The Music, Hate That I Love You, illetve a listák éléről hetekig elmozdíthatatlan Umbrella. Ezzel a lemezzel Rihanna végérvényesen megvetette lábát a legnagyobb sztárok között.

2009-ben ismét a slágerlisták élére került Rated R című anyagával, amelyről a Rude Boy, a Hard és a Russian Roulette dalok is nemzetközi sikerré váltak.

Tavaly Only Girl (In The World) kislemeze ismét kirobbanthatatlan volt a slágerlisták éléről, amelyet a What’s My Name? című dal és a Loud album követett.

Bár még csak most tölti be 23. életévét, de Rihanna máris több mint 30 millió eladott albummal büszkélkedhet. Összesen tizenöt Grammy jelölése – ebből négy idén –, eddig három Grammy-, tucatnyi American-, MTV-, World Music díja van. ő az egyetlen női előadó, aki az elmúlt évtizedben kilencszer tudta vezetni az amerikai slágerlistát, emellett az ő dalait töltötték le a legtöbben a világon.

Bővebb infóért és jegyekért klikk ide!

Címkék: budapesten! Rihanna

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több weekend