2013.02.13.@ 12.02

10 perc kavarás: Vega vadas zsemlyegombóccal (Marika módra)

Valamikor réges régen volt egy falatozó a Római part közelében, a Vörös Hadsereg útján. „FINOM FALATOK” volt a becses neve, de ezt papa évtizedeken át képtelen volt megjegyezni, ezért aztán időnként így szólt: „Nem megyünk el a JÓ ÉTVÁGYAT-ba egy főzelékre?

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

10 perc kavarás: Vega vadas zsemlyegombóccal (Marika módra)

Persze tulajdonképpen hívhatnák akár Lunáris Prizmának is, mert a lényeg nem a név, hanem az íz… Marika főztje. Marika volt a konyhásasszony, aki a bablevesen át a tökfőzeléken keresztül a palacsintáig mindent csodásan készített. Az egyik kedvenc fogásom a vadas volt. Imádtam a krémes, millió ízzel teli szószt, és a szürreállis állagú zsemlyegombócokat. Négy éve vagyok vegán, ami azt jelenti, hogy még közepesen jó vadast is legjobb esetben öt éve ettem utoljára, igazán jót pedig utoljára a JÓ ÉTVÁ… mármint a FINOM FALATOKBAN. Ezért aztán amikor egyik reggel azzal a visszautasíthatatlan vággyal ébredtem, hogy nekem vadast KELL ennem, nem teketóriáztam, és összedobtam egy vega verziót, amelyre – hiszem – még Marika is büszke lenne.

Hozzávalók
1 csomag (kb 30 deka) szejtán – búzaférje, sikérből készül, bioboltban szerezheted be
1 deci olívaolaj
2 nagy szem vöröshagyma
4 nagy sárgarépa
1 fehérrépa
¼ zellergumó
1 alma
2 gerezd fokhagyma
2 babérlevél
Só és bors
2 teáskanál édespaprika
1 csipet szegfűszeg-szerencsendió-fahéj keverék
Pár csepp ételecet
1 evőkanál magos mustár

A zsemlyegombóchoz
6 szem krumpli
3 szelet kenyér
Friss petrezselyem és zsálya
3 kanál teljeskiőrlésű liszt

1. A zöldségeket aprítsd fel szépen, ami feltétlen hámozást igényel – mint mondjuk a zeller – azt skalpold meg. A szejtánt – ha nem eleve darabokban érkezett – vágd félcentis szeletekre.

2. Fogj egy jókora serpenyőt, hevíts fel pár lötyi olívaolajat, küldd rá a fokhagymát és a hagymát sóval és borssal, majd süsd ki a szejtánszeleteket mindkét oldalukon, mintha csak húst sütnél. A kész szeleteket pakold egy tányérra.

3. Pótold az olívaolajat, dobd rá a fűszereket, majd ha már ismét serceg, mehetnek a zöldségek is. Alaposan kavirnyászd össze, hogy mindenhová jussun az étel sava-borsából, majd helyezd a szejtánszeleteket a zöldségágyra, fakanállal pakolj rájuk pár kupac répát, miegymást, és fedő alatt, alacsony-közepes lángon főzd másfélórán át, időről időre megkevergetve.

4. Amíg az ízek tökéletesen összeérnek, készítsd el a zsemlyegombócokat. Forralj vizet egy lábosban, és ha már lobog, zuttyantsd bele a krumplikat. Egészen puhára kell főniük. A krumpli megpuhulásának varázslatos pillanatáig készítsd elő a gombóc többi összetevőjét: darabold a kenyeret apró krutonokra, és pirítsd meg őket egy kis olívaolajon, sóval, borssal, majd vágj apróra egy marék petrezselymet és 3-4 zsályalevelet. Miután leszűrted a krumplit, botmixer nevű varázspálcáddal változtasd pürévé. Lapátold bele a pár kanál lisztet, majd ismét használd a botmixert, és ha már homogén masszát alkot (milyen kis hivatalos vagyok ma, mi?), küldd hozzá a krutonokat és a zöldfűszereket. Forralj vizet egy nagy lábosban, és ha már lobog, vizes kézzel formálj gombóckákat a masszából, majd dobd őket a fazékba. Akkor vannak készen, amikor felbukkannak a víz felszínén – ekkor halászd ki őket, tedd tányérra, és takard le egy alufóliával.

5. Ha letelt a másfél óra, óvatosan emeld ki a szejtánszeleteket a szétfőtt zöldégek közül, majd a varázslatos botmixerrel pépesítsd a szószt. Ha kész, kanalazd hozzá a mustárt és az ecetet, és facsarj bele pár csepp citromlevet.

6. Pakold vissza a serpenyőbe a szejtánt, és takard be a mesésen illatozó vadasszósszal, majd a gombóckákat is emeld át. Meg is vagyunk! Hát nem hihetetlen, hogy ezt nem Marika főzte?

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több weekend