A Bridgerton 2. évadának a premierje 2022-ben volt, ezért a rajongók már nagyon várják a folytatást. Most posztoltak egy újabb rövid videót, ami alapján Penelope és Colin kapcsolata igazán feszülten indul. 

Hamarosan folytatódik a Bridgerton 

A sorozat nem követi a könyvek sorrendjét, így Benedict története helyett Colin és Penelope románcára ugranak. A harmadik évad tehát azt dolgozza fel, hogy alakul ki a két régi barát között a szerelem. Nem indul az évad problémáktól mentesen, hiszen a 2. évad végén Colin tett egy igazán bántó megjegyzést a lányra, amit Penelope meghallott, és később feszültséget okoz közöttük. 

A frissen kiadott részletben pontosan ezt láthatjuk. Az előzetes információk szerint Colin visszatér Londonba, ahol ismét találkozik a családjával, és természetesen a régi barátjával, Penelopéval. A fogadtatás azonban nem olyan, mint amilyenre számított, mivel Pen elárulja, tud arról, amit róla mondott az előző szezonban. 

A kettőjük közötti konfliktus azonban idővel rendeződik, Colin fog segíteni Penelopének abban, hogy minél hamarabb férjet találjon magának. Miközben ellátja pár hasznos tippel, apránként bele is szeret, így tuti, nagyon romantikusak lesznek az epizódok. A kérdés már csak az, vajon Pen titka mikor lepleződik le? Eloise már az előző évad végén megtudta, hogy ő Lady Whistledown, ami a barátságukra is kihatással lesz. 

A Bridgerton hivatalos oldalán megjelentek új fotók is az évadból, emellett elárulták az egyes epizódok címeit.