Shawn Mendes és Camilla Cabelo tündérmeséje a héten ismét véget ért. 

Nem bírja együtt az álompár

Nem bírták külön, de sajnos együtt sem megy, így a zenészvilág álompárja, Shawn Mendes és Camila Cabello ismét a szakítás mellett döntöttek. Pedig nagy volt az öröm, amikor pár hónappal ezelőtt, a Coachellán ismét csókolózva turbékoltak, ám ismét bebizonyosodott, hogy nem véletlenül intettek búcsút egymásnak korábban. 

6 hetet töltöttek ismét együtt, és nagyon úgy tűnt a környezetüknek is, hogy tényleg szerették volna, hogy ez alkalommal működjön a dolog, mégsem így lett. A The Sun információ szerint, ez a döntés már tényleg végleges, mert a második alkalommal mindenki számára teljesen egyértelmű lett, hogy ennek nincs értleme. 

Már látják, hogy okkal lett vége

Nagy múltjuk van együtt, és szerették volna újra megpróbálni a kapcsolatot, ha már ismét egymáshoz sodorta őket az élet. De ez most szinte semmire nem volt elég, sajnos gyorsan kiderült, hogy nem véletlenül döntöttek úgy korábban, hogy nem folytatják együtt. Rájöttek, hogy hiba volt egy újabb esélyt adni a kapcsolatuknak, és oka van annak, hogy elsőre sem ment. 

—mondta egy közeli barát, aki szintén egyetértett abban, hogy a május 26-i Taylor Swift koncerten még úgy tűnt, hogy ez alkalommal minden más lesz majd. 

Camila Cabello és Shawn Mendes menedzsmentje egyelőre nem hajlandó megerősíteni a történteket. 

via