Marci cica sokáig volt az Állatorvostudományi Egyetem egyik fontos tagja. Gyakran okozott örömöt a hallgatóknak, dolgozóknak, mondhatni az intézmény egyik szimbólumává vált. Sajnos egy betegséggel vívott harc során szomorú döntést kellett hozni, így békésen távozott. 

Fontos helyre kerül Marci cica szobra

Éveken keresztül okozott boldog pillanatokat a látogatóknak, dolgozóknak, dorombolásával pedig képes volt megnyugtatni mindenkit. Marci cica sokak szívéhez közel állt, ezért is döntött úgy az intézmény vezetése, hogy valamilyen formában szeretnének róla megemlékezni. 

Marci cica az állatok és az emberek közötti összekapcsolódást is szimbolizálja. Megfelelő módon szeretnének róla megemlékezni, az Állatorvostudományi Egyetem területén hamarosan életnagyságú szobrot helyeznek el. Marci cica egykori kedvenc helyére tervezik, ami egyben a kampusz egyik központi helye. 

Az intézmény a szobor elkészüléséhez támogatókat keres, a projekt jelentős anyagi ráfordításokat igényel, így a legkisebb összeg is hatalmas segítség. 

Ha szeretnéd segíti a projektet, és támogatnád azt, hogy Marci emléke fennmaradjon, akkor azt az alábbi módon teheted meg:

Alapítvány neve: EQUUSVET Hallgatói Kulturális és Szociális Alapítvány

Alapítvány bankszámlaszáma: OTP Bank 11707024 – 20437925

A közlemény rovatban tüntesd fel: macskaszobor


Via