Ennek a 3 csillagjegynek ez a hétvége csupa pozitív változást hoz. 

Ikrek

Míg egyesek a nyár végét gyászolják, az Ikrek különösen az őszt várták, amely kellemes heteket tartogat a csillagjegy számára. Az Ikrek erősnek érzik magukat, és energiájukkal szinte megfertőznek másokat. Pezsegnek az ötletektől és a tettvágytól - rossz hangulatnak vagy fáradtságnak nyoma sincs. Sőt, bejön a képbe a szerelem is, mert a dolgok úgy mennek, mint a karikacsapás, és az univerzum most elhozza a pillangókat a gyomrukba!

Skorpió

Az utóbbi időben azért halogattál dolgokat, mert egyszerűen nem volt elég energiád és lendületed? Akkor ez a hétvégi energialöket pont jókor jön. Míg mások inkább beburkolóznak otthon és készülődnek az őszre, addig a Skorpiók valósággal kivirulnak, nekilátnak a munkának, és maguk mögött hagyják a halogatást és a régi rossz szokásokat. Készen állnak az új kalandokra, sőt, ismeretlen területre is merészknak, ezzel felfedezve egy eddig nem ismert, új oldalukat. 

Vízöntő

Amikor a Nap szombaton a Mérlegbe lép, végre ismét megnyugszanak a dolgok a Vízöntők életében, akiknek az elmúlt hetekben el kellett viselniük egy-két hullámvölgyet. A Nap most új lehetőségeket és esélyeket kínál nekik, amelyeket bátran elfogadnak. Több olyan helyzet is lesz, amely során rájönnek arra, mennyire jó emberek vannak mellettük, és sokkal jobban értékelik majd őket.

via