Király Viktor és felesége Anita nemrég még úgy tűnt, hogy válnak, most azonban úgy tűnik, meggondolták magukat.

Király Viktor és felesége újra együtt?

Nemrég még Király Viktor és feleségének válásától volt hangos a magyar média, most azonban minden jel arra utal, hogy túl tudtak lépni a nehézségeken.

Király Viktor és felesége ugyanis mindketten Athénból posztoltak, a sztorik szerint együtt szöktek el a turistaparadicsomba.

Egyelőre egyikünk sem posztolt közös képet, és azt sem vállalták még fel, hogy kibékültek volna, ám nagyon úgy tűnik, hogy ez a helyzet.

Azt egyébként azóta sem cáfolták, hogy a sztorik miatt beindult találkozások igazak lennének.

Volt, akinek válaszolt

A Blikknek viszont megszólalt az énekes, ám csak annyit mondott:

Bocs, de még nem nyilatkozunk.

Árulkodó, hogy az énekes egyrészt kettőjük nevében beszél, másrészt pedig azt mondja, hogy még. Ki tudja, talán már csak napot kell várni a hivatalos bejelentésre.