Marics Peti új szerelme állítólag Kovács Gyopár színésznő, aki most az RTL Reggeli című műsorában vendégeskedett, és persze megkapta a kikerülhetetlen kérdést: hogy van Marics Peti és hogyan vannak ők ketten.

Jól van, biztosan jól van. Mi pedig jóban vagyunk Petivel, majd lehet, hogy hozzá megyek a klipben, de csakis a klipben 


— válaszolta a színésznő, aki a elsősorban színészi munkájáról, színpadi szerepeiről és filmes terveiről beszélt, de azt is elárulta, hogy színésznőt kerestek a forgatáshoz, így választották ki őt, és így került a ValMar klipjébe.

mégis ő lehet marics Peti új barátnője

Pont ez a klipforgatás volt az, ami kapcsán összeboronálták Marics Petivel, aki állítólag vele randizik Tóth Andival való szakítása után. Bár hivatalosan ezt a hírt még nem erősítette meg egyik fél sem, sőt, a színésznő mostani nyilatkozatából sem derült ki, de a jelek arra utalnak, hogy Kovács Gyopár lehet az énekes új párja.

Marics Peti ugyanis elszólta magát Istenes Bence műsorában, hogy zenésztársával, Valkusz Milánnal, és annak párjával a Játékszínben néztek meg egy előadást. Ez nem is lenne meglepő, viszont Gyopár épp a Játékszín társulatának a tagja, úgyhogy előfordulhat, hogy Peti a nézőtérről őt figyelte.

Via