Vilmos herceg nagyon élvezi, hogy kicsit elvegyülhet a new york-i tömegben, így megragadja a lehetőséget, hogy olyan dolgokat tegyen, amire Londonban nem lenne lehetősége. 

Vilmos herceg a Central Parkban töltődik

Vilmos herceg New York-ba látogatott, ám az esetnek nem csupán az a különlegessége, hogy ezúttal egyedül, Katalin hercegné nélkül tette meg mindezt, hanem az is, hogy ebben a nagyvárosban sokkal jobban el tud vegyülni, mint Londonban. 

Próbálja felvenni a ritmust, és úgy mozogni, ahogyan a helyiek teszik, éppen ezért, szívesen frissül fel egy kellemes kocogással a Central Parkban. 

Vilmos hercegért rajonganak az amerikaiak

Csodálatos volt ilyen napsütéses reggelre ébredni New Yorkban, főleg a tegnapi eső után. Úgy döntöttem, kipróbálom, milyen az itt élő emberek rutinja. Nagyon jól esett ilyen frissen, és energiával tele kezdeni a napot

— mondta Vilmos herceg, aki azt is bevallotta, hogy nem állították meg reggeli edzése közben, sőt, senki nem ismerte fel. 

A 41 éves Vilmos herceg a Plaza Hotelben rendezett környezetvédelmi csúcstalálkozóra érkezett, és Mike Bloomberg volt polgármester, igazi hősként fogadta a városban. Sőt, azt is elmondta, hogy szerinte Vilmos herceg megnyerte magának az amerikai népet is, ami nem kis teljesítmény. 

via