Az intuíció az, a szinte hihetetlen képesség, aminek a segítségével szinte azonnal tudjuk valamiről, hogy jó-e vagy éppen rossz. Ilyen jellegű megérzései persze mindenkinek vannak, de van 3 csillagjegy, aki most jobban teszi, ha fokozottan figyel ezekre a  belső hangokra, ugyanis sorsfordító lehet a számukra. 

Skorpió

A szenvedélyes Skorpió alapesetben is nagyon intutív személyiség, egyfajta hatodik érzékkel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy egy pillanat alatt képes átlátni az embereken illetve a helyzeteken. Mindezt az uralkodó bolygójának, a Plútónak köszönheti, ami az átalakulás és az újjászületés bolygójaként is ismert. A Skorpiónak veleszületett képessége, hogy mélyebb szinten értse és észlelje az őt körülvevő világot, ám most jól teszi, ha még a szokásosknál is jobban figyel a belső sugallatokra. Sorsfordító változás jöhet ugyanis az életében, mind a munka, mind pedig a szerelem terén közeleg valami új, ám mindezek a jó dolgok csak akkor köszönthetnek be a Skorpió életébe, ha hajlandó figyelni a jelekre és nem hagyja figyelmen kívül a megérzéseit. 

Halak 

A Halak szintén nagyon ösztönös és álmodozó személyiség. Ő az, akinél bizonyos helyzetekben inkább az érzelmek dominálnak, ugyanakkor általában bejönnek a megérzései. A Halak nagyon hamar kiszúrja, ha valaki nem őszinte vele, gyakorlatilag ő egy kétlábon járó hazugságvizsgáló. A csillagjegy szülötte tehát a megérzéseinek hála átlát a szitán, hiszen folyamatosan úgy érzi, az univerzum jeleket küld felé. Ezeket a jeleket pedig most jobb is lesz, ha tényleg fogadja, ugyanis egy lényeges találkozás várhat rá, ami felett nem kellene elsiklania. Bár nem valószínű, hogy ez megtörténhet, hiszen a Halakat a megérzések vezérlik, szóval fixen tudni fogja, hol és mikor kell lennie ahhoz, hogy ez a találkozás valóban megvalósuljon. 

Rák 

A Rák a Halakhoz hasonlóan szintén nagyon érzelmes, de valamivel földhözragadtabb, így gyakran figyelmen kívül hagyja, az egyébként jó megérzéseit. A Rák általában pontosan tudja, hogy valami nem stimmel, de előfordul, hogy elhesegeti ezeket a gondolatokat, végül azonban, amikor látja igaza lett, ostorozni kezdi magát. Kedves Rák! Ne tedd ezt magaddal! Bátran bízz a megérzéseidben, pláne most, ugyanis a csillagok állása szerint egy elképesztő munkalehetőség várhat rád, de ehhez nem szabad ignorálnod az ösztöneidet. Legyél résen, add át magad a megérzéseknek, hidd el, nem fogod megbánni. 

(via)