A randizás nem egyszerű, hiszen sok benne a buktató. Az online ismerkedés még nehezebb, hiszen sosem tudhatod, hogy a személyes randi milyen lesz. Ha ez még nem lenne elég, akkor egy kegyetlen szokás jelent meg, a gophering, most pedig azt is eláruljuk, hogy mit jelent. 

Mi az a gophering? 

A gophering az a jelenség, amikor elkezdesz valakivel beszélgetni az egyik tárkereső appon, vagy akár Instán, ő pedig folyton keres. Napokon, heteken keresztül ír, érdeklődik, úgy tűnik minden stimmel köztetek, elhív randizni, izgatott, majd a találka előtt pár nappal felszívódik. Letilt, törli a beszélgetést és sosem hallasz felőle. A jelenség egyre gyakoribb, mivel egy felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett szinglik 52%-a tapasztalta már a dolgot. 

Miért csinálják ezt? 

Szakértők is megszólaltak a témában, és a legtöbben azt mondták, hogy a jelenséget a félelem váltja ki. A másik félnek korábban lehettek rossz tapasztalatai első randikkal, vagy épp vele tettek hasonló dolgot, ezért még korán megszakítja a kapcsolatot, mielőtt mélyebb sérülhetne. 

A kommunikáció korai megszakítása miatt pszichológiailag biztonságosabban érezheti magát

– mondta Stacey Diane tanácsadó. Elárulta, hogy ebben a szakaszban még nem kell felfedni a vágyait, szükségleteit, emiatt kevésbé válik sebezhetővé. 

Ettől függetlenül a gophering nagyon rosszul hat a másik személyre, hiszen rögtön magában kezdi el keresni a hibát. Felsorakoztatja azokat a dolgokat, melyek szerinte kiválthatták. Ez persze egy hibás feltevés, mivel a probléma itt nem ő. 

Sajnos a jelenségre nincs megoldás, az egyetlen tanács, amit a szakértők is elmondtak, hogy túl kell rajta lépni. Fontos, hogy ne magadat hibáztasd, hiszen itt nem veled volt a gond. 


Via