Ahogyan azt itt, a Cosmo oldalán is megírtuk, az angol királyi család számára nem indult, túl fényesen az új év: először Katalin hercegnéről derült ki, hogy egy komolyabb hasi műtéten kell átesnie, nem sokkal később tudatták, hogy Sarah Fergusonnál bőrrákot diagnosztizáltak, nem sokkal később pedig jött a hír, hogy Károly királyt is műteni kell, prosztatamegnagyobbodás miatt. 

Rémület

Persze a hír hallatán sokan megrémültek, de a palota közlése szerint Károlyon mindössze egy korrekciós műtétet kell végrehajtani, semmiféle rosszindulatú elváltozásról nincs szó. Ennek ellenére az operáció után a király kórházi kezelésre szorul, ezért egy rövid időre vissza kell vonulnia uralkodói teendőitől és a nyilvánosságtól.

Megműtötték 

Az uralkodó aztán január 27-én, pénteken be is vonult a kórházba, ezt követően pedig át is esett a beavakozáson. A People magazin beszámolója szerint Károly átesett a műtéten, és jól van. Az állapotáról Kamilla királyné is megszólalt röviden, aki pénteken este hagyta el a kórházat. Az épület előtt többen is összegyűltek, hiszen tudni szerették volna, milyen állapotban van a király. 

Jól van, nagyon köszönöm az érdeklődést 

– árulta el a királyné. Károly állapota kapcsán a Buckingham-palota szóvivője is kiadott egy rövid tájékoztatást, melyben közlik, őfelésége szeretne mindenkinek köszönetet mondani, akik az elmúlt héten elküldték neki jókívánságaikat. 

Meglátogatta Katalint

A királyt egyébként a Loncon Clinic magánkórházban kezelik, ugyanott, ahol Katalin hercegné is lábadozik a hasi műtétje után. Úgy tudni Károly meg is látogatta a menyét azt megelőzően, hogy ő is kés alá feküdt volna. 

(via)