Taylor Swiftnek nagyon sok barátnője van, a csapata része Selena Gomez, Blake Lively, Gigi Hadid, és egy időben Lorde is a lánybandához tartozott. Az utóbbi időben az énekesnő keveset mutatkozik a celebekkel, de most egyértelmű utalást tett arra, hogy hol tart a barátságuk. 

Lorde leleplezte Taylor Swiftet

Az énekesnő a Melodrama című albuma kapcsán mutatott egy screenshotot, amit még évekkel ezelőtt készített. A Melodrama hatéves, így az évforduló miatt posztolta. Az üzenetet Taylor még évekkel ezelőtt küldte, de csak most mutatta meg

Mindig úgy képzellek el a fejemben, ahogy ülsz egy csónakban Annie Lennoxszal, csónakáztok a légies álmokban, de közben a ne baszakodj velem vibrál körülötted. És nem hiszem, hogy a lemezeladások első hetei meghatároznák az örökséget

– áll Taylor üzenetében. A posztból jól látszik, hogy Taylor próbálta megnyugtatni a barátját, hogy ne aggódjon akkor sem, ha az első hetekben még nem ért el hatalmas sikert az albuma. 

Taylor nagyon kedves volt, és nem tévedett

– írta Lorde a fotóhoz, és még egy szívet is mellékelt. Taylornak egyébként tényleg igaza volt, hiszen a Melodrama album végül nagy sikert aratott 2017-ben. A screenshotot itt tudod megnézni

Ritkán látni őket együtt

Lorde és Taylor 2017-ben gyakran mutatkoztak együtt, de később Lorde tett egy igazán furcsa kijelentést, és azt mondta, hogy Taylor Swift barátjának lenni olyan érzés, mintha az ember autoimmun beteg lenne. Később emiatt bocsánatot kért, a posztot pedig végül törölte. Ettől függetlenül ritkán látni őket együtt. 

Az énekesnő posztját Taylor nem osztotta meg, de ezek alapján úgy tűnik, hogy a celebek barátsága nem romlott meg, csak már nem annyira nyilvános, mint korábban. 


Via