Marics Peti számára pörgős volt a hétvége, nem csupán a Dancing with the Stars-ban mutatta meg magát, de vasárnap este a Sztárban sztár leszek! színpadára is berobbant.

Marics Peti azonnal flörtölni kezdett

Az énekes Széchenyi Lili partnereként tűnt fel a tehetségkutató műsorban, ahol egy duettet énekelt Pápai Joci versenyzőjével.

A produkció után Nagy Réka is meginterjúvolta, a két sztár között pedig azonnal megvolt a szimpátia. A fellépés után Nagy Réka elmondta, hogy érezhető volt, mennyire könnyen és egyszerűen egymásra hangolódtak az előadók, és jó volt látni azt is, hogyan segítette a ValMar énekese a versenyző teljesítményét.

Marics Peti úgy gondolta, Nagy Réka túlzottan pornós megjegyzésekkel faggatta őt a közös munkáról, ami alaposan meglepte a riportert is.

Nagy Réka is zavarba jött

Nagy Réka elmondta, szerinte nem lehet normális interjút készíteni az előadóval, eközben pedig megérintette Marics Peti mellkasát.

A válaszra sem kellett várni, Marics Peti azonnal viccesen kérdőre vonta a modellt, hogy már fogdossa is. Még mindig nem tudni, hogy Marics Peti szíve foglalt-e, hétről hétre változnak a pletykák, amelyek arról szólnak, hogy a színésznő Kovács Gyopárral alkotnak egy párt. 

via