Tóth Gabinak nem volt egyszerű feladata augusztus 20-án, az énekesnő először jelent meg nyilvánosan a válásának híre óta.

Közösen lépett fel Tóth Gabi, és a vele hírbe hozott táncos

A történet különlegessége, hogy Tóth Gabi nem egyedül adott koncertet, hanem a Fricska Táncegyüttessel. Színpadra lépett Papp Bence Máté is, aki a hírek szerint, az énekesnő új szerelme.

A táncművész és az énekesnő többször is egymásra mosolyogtak a produkció alatt, és ugyan nem vitték túlzásba az egymásnak küldött jeleket, mindketten nagyon boldognak tűntek. A táncos széles mosollyal csinálta végig a produkciót, Tóth Gabi pedig később, egy másik dal közben is rápillantott.

Feldúltan énekelte az Ez vagyok én című dalt Tóth Gabi

A Fricskás táncosok nem az összes dal alatt vesznek részt a produkcióban, amikor Tóth Gabi az Ez vagyok én című dalát énekelte, ami pontosan a mostani helyzetről szól, többször is a backstage felé fordult, és mintha oda fogalmazott volna meg egy üzenetet, úgy énekelt.

Az énekesnő még mindig nem kommentálta a híreket, Krausz Gáborral való válásáról is csak egyetlen posztot tett ki, és azóta sem szólalt meg az ügyben.