Az esküvőkön vannak bizonyos szabályok, melyeket illik mindenkinek betartani. Az egyik ilyen és legfontosabb, hogy nem illik fehér ruhában menni. Persze előfordulhat, hogy a pár pont ezt a színt jelöli ki, de ez nagyon ritka. Ettől függetlenül vannak olyanok, akik nem veszik figyelembe a menyasszony érzéseit. 

Fehér ruhában érkezett a barátnője az esküvőre 

A menyasszony a Redditen írta le a történetét, és kért tanácsot az emberektől. Borzalmasan megviselte a barátja viselkedése, és sosem gondolta volna, hogy képes vele ezt tenni. Azzal kezdte a sztorit, hogy a barátnője már korábban is viselt fehéret egy esküvőn, a nagynénje lagzijára úgyszintén ezt a színt választotta. Akkor panaszkodott a menyasszonynak, hogy nem érti, miért dühös rá mindenki

Ennek a beszélgetésnek köszönhetően biztos vagyok benne, hogy tudta, hogy ne viseljen fehéret az esküvőmön. Közvetlenül megkértem, hogy ne viseljen fehéret. 

A menyasszony elmondta, hogy a lány nem sokkal később tagadta a dolgot, és azt mondta, hogy nem is viselt fehéret egy esküvőn sem. De látott fotókat, a felvételek szerint a barátnője valóban fehérben érkezett az említett esküvőre. Ennek ellenére nem ért célt a beszélgetés, mivel fehérben jelent meg. 

Aztán földig érő fehér ruhában jelent meg az esküvőmön. A vőlegénye szintén vele volt, így rengeteg fotót készített vele földig érő fehér ruhájában, és posztolta is őket. Meg sem említette, hogy a mi esküvőnk volt, vagy egyáltalán meg sem említett minket. Mondtam neki, hogy ne viseljen fehéret az esküvőmön, mert tudtam, hogy megpróbál majd valamivel feltűnést kelteni, és igazam volt

– írta a posztban a csalódott menyasszony. Elárulta, hogy annyira szomorú, hogy nincs kedve feltölteni a fotókat az esküvőről. 

Adtak neki pár hasznos tanácsot 

Az internetezők szerint nem a menyasszonynak kellene rosszul éreznie magát, hiszen ő semmit sem csinált. A barátnője borzalmasan goromba. Azt tanácsolták neki, hogy posztoljon bátran, sőt tegyen fel közös képeket is, úgyis fognak kommentelni az emberek, hogy a menyasszony mennyire csodás volt. 

Elég kicsinyes vagyok, ezért feltölteném a fotókat a közösségi oldalakra, majd megkérném az egyik barátomat, hogy írjon alá valami olyasmit, hogy „gyönyörűen nézel ki”. De nem hiszem el, hogy valaki valóban fehéret viselt a TE esküvődön!

– fejezte ki a felháborodását az egyik kommentelő. 
 

Via