Ha eddig még nem csekkoltad a Netflix nemzetközi kínálatát, akkor nem is igazán érte meg az előfizetés. Viszont nyugi, még pótolhatod a lemaradást. Talán nem is gondoltad volna, de a streamingóriás lenyűgöző katalógust épített fel, a kínálatában pedig a világ minden tájáról származó tévésorozatok megtalálhatók. A legnépszerűbbek talán a spanyol szériák, több sorozat még az USA top 10-es listájára is felkerült. Mi most hoztunk 3-at, amit szerintünk semmiképpen sem érdemes kihagynod. 

Elite

Az Elite egy kicsit talán a Gossip Girlre emlékeztethet, bár ebben a tinik még vakmerőbbek, mint a New York-i kamaszok. A Las Encinas magániskola tanulóinak drámával és intrikával teli élete már önmagában is elég izgalmas, na és akkor erre még jön egy rejtélyes gyilkosság is, ami miatt a fiatalok mind gyanúsítottá válnak. Spoiler nélkül annyit mondunk ezt a sorozatot érdemes csekkolni. Pláne, hogy már 6 évada elérhető, szóval, ha rákattansz egy ideig fixen nem fogsz unatkozni. 

Itt egy kis kedvcsináló: 

A castamari szakácsnő 

A castamari szakácsnő drámája egészen az 1720-as évekig nyúlik vissza, a történet pedig Fernando J. Muñez azonos című regényét dolgozza fel. Az édesapja halála miatt agorafóbiával küzdő Clara, szakácsnő lesz Castamar hercegénél, aki a felesége elvesztése után éppen igyekszik visszailleszkedni a társadalomba. Persze a két sebzett szív végül valahogy egymásra talál, de persze nincsen könnyű dolguk, már csak a rangbéli különbségeik miatt sem. 

Itt csekkolhatod az előzetest:

Valeria 

Ha vérbeli Szex és New York fan vagy, akkor számodra a Valeria kötelező. A történet négy barátnő, Valeria, Lola, Carmen és Nerea kalandjait követi nyomon. A címadó Valeria éppen az első regényén dolgozik, Lola egy házas pasival jár, Carmen munkamániás, Nerea pedig éppen most fedezi fel a szexualitását, s eszmél rá, hogy valójában a nőkhöz vonzódik. A sztori rendkívül fordulatos, tele forróbnál forróbb szexjelenetekkel és hatalmas igazságokkal. A harmadik évad nemrég kerül fel a Netflixre, szóval, ha egy kis kikapcsolódásra vágysz, akkor meg is van a nyári progid. 

Nézd meg a trailert: 

(via)