Egy mérgező kapcsolatból lehetetlennek tűnhet kiszabadulni, pedig nem az.
A nárcisztikus embereknek vannak trükkjeik, melyeket nem mindig könnyű felismerni. Ám nem is lehetetlen nekik ellenállni, az alábbi tippek például sokat segíthetnek.
Van néhány szokás, amiről talán nem is sejtetted, hogy mérgező.
Ha magas érzelmi intelligenciával rendelkezel, ezeket a mondatokat sosem mondod ki!
A szakértők szerint van 3 dolog, amit, ha már az első randi előtt tapasztalsz, jobb megszakítani a kapcsolatot a pasival.
Ebből a 3 jelből pillanatok alatt felismerheted, ha egyre közelebb jártok ahhoz a testvéreddel, hogy toxikussá váljon a kapcsolatotok.
Mindenkit meglepett az influenszer beszámolója szerint, aki szerint szó szerint beteg lett az expasija miatt.
Bár ijesztőnek tűnhet, de a pszichológusok szerint valóban vannak olyan mondatok, amik, ha elhangzanak a kapcsolatban a pasi szájából, akkor elérkezett a szakítás ideje.
A mérgező kapcsolatokat nem könnyű felismerni, de most eláruljuk, hogy mire figyelj. Ha valamelyik mondat elhagyja a pasid száját, akkor jobb szakítani!
Ha nem akarod, hogy összezúzzák az önbecsülésedet, a negativitásukkal megmérgezzenek, és lehozzanak az életről, akkor jobban teszed, ha elkerülöd ezt a három toxikus csillagjegyet.
Ha ezeket a dolgokat gyakran csinálod, érdemes átgondolni a viselkedésedet.
Általában a mérgező főnökök tagadják hibáikat, azonban van 3 egyszerű módszer, amivel már az állásinterjún kiszúrhatod, hogy kivel van dolgod.