Hétfő este érkezett a szomorú hír, hogy Károly királynál rákot diagnosztizáltak. A Buckingham-palota közleményt adott ki, amiben tájékoztatta a világot, hogy az uralkodó azonnal megkezdte a szükséges és rendszeres kezeléseket, orvosai pedig azt tanácsolják, hogy ez idő alatt maradjon távol minden hivatalos feladattól és eseménytől.

Károly király személyesen értesítette a fiait

Mint kiderült, a király  saját maga szerette volna elmondani a lesújtó hírt Harrynek és Vilmosnak, így még a közlemény megjelenése előtt felhívta őket. 

Bár köztudott, hogy Harry herceg viszonya alaposan megromlott a családjával az elmúlt években, most úgy tűnik, a bajban mégis haza siet. A legnagyobb brit lapok forrásai ugyanis, hogy Harry a lehető leghamarabb útnak indul Montecitóból Londonba, hogy találkozhasson az édesapjával.

Nagyobb lehet a baj, mint bárki gondolná...

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Meghan és a gyerekek is vele tartanak-e, vagy a herceg egyedül utazik, de az biztos, hogy nagy lehet a baj, ha Harry az apjával való telefonbeszélgetés után azonnal útnak indul. Királyi szakértők is azon a véleményen vannak, hogy az uralkodó állapotának súlyosságát jelzi Harry herceg reakciója.

Via