Tavaly szeptember óta sokkal több a feladata Károly királynak, hiszen uralkodó lett, ezért több helyen kell megjelennie. A munkáját nagyban segíti Kamilla királyné, Anna hercegnő, Eduárd herceg és természetesen Vilmos herceg. Anna hercegnő korábban is nagy támasza volt az uralkodónak, így Károly király különleges címmel jutalmazta. 

Fontos címet kapott Anna hercegnő Károly királytól 

A királyi család szakértői az utóbbi időben többször kiemelték, hogy Anna hercegnő mindig hatalmas támasza volt Károly királynak. Éppen ezért a koronázáson is fontos feladatot kapott. Most Károly király a Gold-Stick-in-Waiting címmel tüntette ki, ami egy formális testőrségi pozíciót jelöl a királyi családon belül. Az ünnepi alkalmak során ő az uralkodó személyes kísérője. 

Anna hercegnő pozíciója nem csupán névleges, mivel november 7-én, a brit parlament megnyitásakor is Károly királyt fogja kísérni. A hivatalos információk alapján Károly király mögött fog lovagolni. Majd bekíséri az uralkodót az épületbe. 

Korábban Anna hercegnő már részt vett az ülésszak megnyitóján, de erre 1985 óta nem volt példa, így mondhatni történelmi jelentőségű lesz az esemény. 

Ez egy fantasztikus adomány a királytól, és tovább erősíti a királyi hercegnő legmegbízhatóbb helyetteseként betöltött szerepét

- árulta el a királyi család egyik szakértője.

Anna hercegnő nem is olyan régen egy másik pozíciót is kapott, ő és Eduárd herceg államtanácsosok lettek, vagyis ők döntenek Károly király helyett, ha ő nem tartózkodik az országban, vagy valami miatt nem tudja ellátni a hivatalos feladatait. 


Via