Bár Károly király hivatalos születésnapját még csak pár hónappal ezelőtt ünnepelte meg a királyi család, máris itt a következő. Az uralkodó november 14-én született, de a rossz idő miatt nyáron tartják a születésnapi parádét. Persze az ünneplés most sem marad el, már azt is bejelentették, mivel készül a palota

Károly király születésnapja különleges lesz

Károly király 75 éves lesz, az alkalomból pedig sok különleges dologgal hangolódik a palota. A The Prince's Foundation bejelentette, hogy a mérföldkő alkalmából számos ünnepi rendezvénnyel készülnek. Programok lesznek a Highgrove Gardens és a Dumfries House épületeiben. 

Valami különlegeset szerettünk volna tenni Őfelsége, a király 75. születésnapja alkalmából. Mivel jótékonysági szervezetünk feladata a közösségek szolgálata, úgy gondoltuk, helyénvaló lenne meghívni néhány olyan embert, akik szintén ezen a napon töltik be a 75. életévüket

– árulta el a Prince’s Foundation szóvivője. 

A közleményből kiderül, hogy mindkét helyszínen teadélután lesz, az eseményeket november 13-án tartják. A leírás szerint a teát élőzene kíséri majd, így lehetőség van beszélgetni, ismerkedni és akár táncolni is. 

The Prince's Foundation számára nagyon fontos a mentális jólét, ezért szeretnék megakadályozni, hogy az emberek elmagányosodjanak. Az eseményt is ez ihlette, szeretnék, ha az idősebb emberek is kapcsolódhatnának, és ezzel csökkenthetnék a társadalmi elszigetelődést. 


Via