Az elmúlt napokban másról sem szólnak a hírek, minthogy Palvin Barbi 5 év ismeretség után kimondta a boldogító igent szerelmének, Dylan Sprouse-nak. 

Álomesküvő

A szerelmesek csak nemrég fedték fel, hogy egyáltalán eljegyezték egymást, ezt követően pedig a legnagyobb titokban vágtak bele az esküvő megszervezésébe. Ennek ellenére nem aprózták el, a lagzit pedig Magyarországon tartották. A mesés esküvőt Barbi szüleinek, Budapest közeli birtokán tartották, a nagy napon pedig 115 vendég gyűrűjében fogadtak egymásnak örök hűséget. A gyönyörű modell több ruhát is viselt, elsőként egy Vivienne Westwood kreációban lehetett látni, amit aztán egy ruhára cserélt le. Végül menyecske ruhát is húzott, a magyar hagyományoknak megfelelően, ezt a dresst pedig a magyar tervező, Merő Péter készítette a számára. 

Templomban is megesküdtek

Barbiék menyegzőjéről persze már számos fotó napvilágot látott, a Vogue magazin több felvételt is közölt, sőt egy videót is mutattak, amin a modell és Dylan boldogan lépnek ki a templom kapuján. Annak a templomnak a kapuján, ahol 34 évvel ezelőtt Barbi szülei is egybekeltek. 

Kaliforniában is egybekelnek 

Barbi és Dylan egyébként tervezik, hogy ősszel, Kaliforniában is összekötik majd az életüket. Akkor egy még, a mostaninál is nagyobb bulit szeretnének tartani. 

Na, de nézzül csak, te mennyit tudsz az alig 13 évesen felfedezett, majd világhírűvé lett magyar modellről? Teszteld a tudásod, lássuk mennyire vagy képben a 29 éves Palvin Barbival!