Nagyjából egy hónappal ezelőtt indultak el a pletykák Lewis Hamilton és Shakira kapcsolatáról. A két híresség meglepően sok időt töltött együtt, most pedig az egy közeli barátjuk is megszólalt az ügyben.

Egyre komolyabb Shakira és Hamilton kapcsolata 

Shakira nagyjából egy hónapja vacsorázott először együtt az F1-es pilótával Miamiban, majd másnap közösen hajókáztak. Már akkor gyanús fotók készültek róluk, de azóta állítólag többször találkoztak, az énekesnő pedig még a Spanyol Nagydíjon is részt vett, és láthatóan remekül érezte magát. 

A futam után Hamilton barátaival vacsoráztak, ahol készült róluk egy igazán gyanús fotó. Most a pár egyik közeli ismerőse nyilatkozott, és megerősítette a pletykákat. Elárulta, hogy a celebek az ismerkedés fázisában vannak, és egyre több időt töltenek együtt. 

Mókás és kacér

– így jellemezte a kapcsolatukat. Elárulta, hogy szeretnék minél jobban megismerni a másikat, ettől függetlenül remekül szórakoznak.

Tom Cruise már a múlt 

Shakira tavaly szakított Piquével, miután kiderült, a focista megcsalta. Az egykori sztárpár viharosan vált el egymástól. A szakítás óta sokszor pletykáltak Shakiráról, legutóbb arról, hogy Tom Cruise szeretne vele randizni. Az informátorok szerint az énekesnő értékelte a színész közeledését, de nem akar vele komoly kapcsolatot. 


Via