Tóth Gabi imádja mentoráltját, Halász Rebekát. A fiatal lány ugyanis nemcsak rettentően tehetséges, de az is összeköti őket, hogy a Sztárban sztár leszek versenyzője tapolcai. Valamint a viharos magánélet.
Vőlegénye szakított vele
Halász Rebekát a középdöntőre való felkészülése alatt hagyta el a vőlegénye, amin nagyon nehezen tudott túllépni.
Erről a témáról nem szívesen beszélek, de engem márciusban eljegyeztek, majd a középdöntő előtt közös megegyezés alapján szétmentünk, amit ő kezdeményezett. A szakítás előtt is voltak önbizalomproblémáim, szóval én a hétköznapokban sem vagyok az a teljesen magabiztos lány. Sokszor szoktam kikérni mások véleményét, és érdekel az is, hogy mit gondolnak rólam mások. Még valahogy jobban el kell engedjem magam. A szakítás is rombolta az önbizalmam, mert nagyon szíven ütött.
Tóth Gabi ápolja a lelkét
Tóth Gabi minden héten nagyon sokat segít abban, hogy levetkőzzem ezeket a gátlásokat, hogy több önbizalmam legyen. Örülök is, hogy egy ilyen erős nő van most mellettem, mert rengeteget tudok tanulni tőle.
A rajongók randira is hívják
Azért nagyon tornássza az önbizalmamat az, hogy ilyen sokan írnak nekem üzenetet a produkciók után és gratulálnak. Nem feltétlenül a külsőm miatt írnak sokan, de a srácok, akik párkereső szándékkal írnak, azoknak is megköszönöm, meg jól esik, hogy el akarnak hívni randizni, de nem gondolok bele többet. Nem is lenne rá időm, és azt érzem, csak kizökkentene a készülésből.