A boldogság egy bonyolult fogalom és a legtöbb ember nem is érzi magát mindig boldognak. A mindennapok során vannak különféle nehézségek, és előfordulhat, hogy sokáig nem érzed magad boldognak. Ennek ellenére a szakértők szerint van egy életszakasz, amikor a legtöbb ember elégedett az életével. 

A tudomány szerint ebben az életkorban vagy a legboldogabb 

A HuffPost tanulmánya több életkort is vizsgált, ezek alapján született meg az eredmény, hogy mikor a legboldogabbak az emberek. A tanulmány szerint az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy fiatalabb életkorukban a legboldogabbak, a valóságban teljesen más a helyzet

Sokan a húszas éveiket a boldogság évtizedének tekintik, ám a francia mentális egységügyi intézet adatai alapján, ebben az évtizedben a leggyakoribb a depresszió. A számok alapján a 18 és 25 év közöttieket érinti leginkább a depresszió. A legalacsonyabb pedig az 50 év feletti felnőttek körében. 

A szakértők szerint ez részben annak köszönhető, hogy idővel az emberek eljutnak az elengedésig. Megváltoznak a körülmények és másként viszonyulnak az élet hullámvölgyeihez, ez pedig csökkenti a depressziót. 

Ezek alapján született meg az eredmény, hogy az emberek a 60-as éveikben a legboldogabbak. Egy 2018-as tanulmány szerint ez azért van, mert ebben az életkorban az emberek már stabilabb környezetben élnek, kevesebb a kiszámíthatatlan dolog, így a stressz is csökken az életükben. 


Via