A hagyományok szerint megrendezték Károly király második koronázását Skóciában, amit pár héttel az első után tartottak. Az eseményen ott volt Kamilla királyné, Vilmos herceg és Katalin hercegné, de a gyerekeiket otthon hagyták. Most az is kiderült, hogy miért! 

Károly király második koronázásán nem volt ott mindenki

A skóciai koronázás jóval visszafogottabb volt, de erről korábban már sokat beszéltek a szakértők. Az uralkodó nem viselte a hagyományos ruhát, a köpeny alatt katonai egyenruha volt rajta, a vendégek pedig nappali öltözékben jelentek meg az eseményen. Nem volt ott az egész királyi család, csak a magas rangú családtagok jelentek meg. 

Utóbbi nem lepett meg senkit sem, hiszen korábban már elárulták, hogy a második koronázás egy visszafogott ceremónia lesz. Természetesen a szokásokat ebben az esetben sem hagyták el, de nem volt akkora felhajtás, mint a Londonban rendezett ünnepségen.

Hiányoztak a gyerekek 

A rajongóknak rögtön feltűnt, hogy a koronázásról három fontos családtag hiányzott, mivel György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg nem vettek részt az ünnepségen. A gyerekek az első koronázáson megjelentek, György herceg még Károly király palástját is vihette. 

A mostani eseményt az iskola miatt hagyták ki, mivel a nyári szünet csak szombaton kezdődik. A gyerekek a délelőttöt az iskolában töltötték, délután pedig a család dadája vigyázott rájuk. Maria Teresa Rurrion Borrallo már évek óta dolgozik a családnak, többször lehetett már látni nyilvános eseményeken. A gyerekeknek mozgalmas évük volt, így nagy valószínűséggel Katalin hercegné és Vilmos herceg nem szerették volna, ha kimaradnak az iskolából. 

Az informátorok szerint Katalin hercegné és Vilmos herceg szeretnék, ha a gyerekeknek átlagos gyerekkoruk lehetne. Éppen ezért viszonylag kevés nyilvános eseményen vesznek részt. 


Via