Azt vélhetően mind pontosan tudjuk, hogy Harry herceg és Meghan Markle kapcsolatának megvoltak a maga kihívásai, az életük pedig feltehetően most sem a legegyszerűbb. Amióta kiléptek a királyi család kötelékéből, megjelent a netflixes dokujuk, Harry pedig kiadta a botránykönyvét megállás nélkül rájuk szegeződik minden figyelem. Viszont úgy tűnik kettejük kapcsolata nagyon erős, az egymás iránt érzett szeretet pedig a jelek szerint tényleg minden akadályt legyőz. Na, de mit gondol minderről az asztrológus? Eláruljuk!

Egymásnak teremtve? 

Harry szeptember 15-én, a Szűz jegyében, Meghan Markle pedig augusztus 4-én, az Oroszlán jegyében látta meg a napvilágot. Bár, ez a két jegy alapvetően nem annyira komptabilis egymással, Harry és Meghan születési diagramjának többi része magyarázatot adhat arra, miért is működnek ők ketten annyira jól. A páros aszcendense valamint holdjegye ugyanis egyértelműen elárulja, hogy a mondhatni egymásnak lett teremtve, legalábbis Chelsea Jackson asztrológus így gondolja. 

Első pillantásra nem feltétlenül tűnnek a legkompatibilisebb párnak, a föld és a tűz jegyek ugyanis csak ritkán keverdnek egymással. Viszont Harrynek és Meghannek is vannak olyan tulajdonságai, melyek a másikból hiányoznak, ez pedig lehetővé teszi számukra, hogy tanuljanak egymástól 

 – mondja Chelsea, aki hozzáteszi: 

Harry részletorientált, kommunikatív Szűz Napja a logikát és a termelékenységet helyezi előtérbe, míg Meghan Oroszlán Napja a magabiztosságot, a tekintélyt és a vezetői képességeket testesíti meg.

Erős páros

Az Oroszlán élvezi, ha a rivaldafényben lehet, a Szűz pedig jobban szeret a háttérben, a színfalak mögött dolgozni. Viszont amíg ők ketten hajlandóak arra, hogy nyitottak legyenek a másik felé és tanuljanak egymástól, addig nagyon erős párt alkothatnak. A hercegi párnak ráadásul az aszcendense is arról árulkodik, hogy nagyszerűen kiegészítik egymást. Bár a jeleik pont ellentetések egymásal  – Meghan aszcendense Rák, míg Harryé Bak – a szakember szerint azonban ez nem probléma, ugyanis az asztrológiában az ellentétek gyakran tényleg vonzzák egymást. A zodiákusok anyja és apjaként emlegett Rák és Bak ráadásul a tökéletes otthon archetípusát alkotják, ami azt jelenti, hogy Meghan és Harry együtt képesek olyan otthont teremteni, ahol sem az érzelmi támogatást, sem pedig a gyakorlatiasságot nem hanyagolják el.

Egy oldalon állnak

A hercegi pár holdjegyeit is érdemes egyébként megvizsgálni, ezen a ponton érkezik meg ugyanis a kapcsolatukba a romantikus szál. Harry holdjegye a Bika, ami a biztonságra és a kényelemre törekszik, míg Meghan ez esetben Mérleg, aki mindig készen áll a konfliktusok megoldására, mindenféle erőfeszítés nélkül. Az asztrológus szerint Harry és Meghan folyamatosan a békét helyezik előtérbe, már, ami a kettejük közti kapcsolatot illeti, veszekedni pedig szerinte nagyon ritkán szoktak. 

Még, ha vannak is nézeteltéréseik, azt nagyon civilizáltan intézik 

– mondja Chelsea, aki úgy véli Sussex hercege és hercegnéje tényleg mindig egy oldalon áll, így pedig sikeresen lendülnek át a nehézségeken és bátran néznek szembe a kihívásokkal. 

(via)