Talán nem túlzás azt állítani, hogy az idei Sztárbox legjobban vár eseménye Istenes Bence és Rácz Jenő összecsapása. A két híresség már jóval a műsor előtt elkezdett beszólogatni egymásnak, mostanra azonban nagyon eldurvult a helyzet kettőjük között.

A Sztárbox legnagyobb vitája

A durva ellentét ott lett nyilvánvaló a közönség számára is, amikor Istenes Bence legyőzte ifj. Schobert Norbit az első mérkőzésén, majd magához ragadta a mikrofont, és üzent Rácz Jenőnek. A műsorvezető akkor azt mondta, úgy hallotta, a sztárséf telekürtölte az RTL Székházat azzal, hogy meg szeretné őt verni, szóval áll elébe, és reméli, lesz lehetősége legyőzni Rácz Jenőt.

Úgy alakult, hogy a séf (durva kiütéssel) legyűrte Kabát Petit, így minden adott volt ahhoz, hogy a két sztár megmérkőzzön egymással. És most vasárnap végre tényleg kideríthetik a ringben, hogy ki a jobb!

Természetesen elindult a szájkarate, azonban Istenes Bence túl messzire ment, és megosztott néhány olyan gyűlölködő üzenetet, amit a követői küldtek neki. Ezt Rácz Jenő sem hagyhatta szó nélkül, és egy videóban mondta el, hogy mélységesen csalódott a műsorvezetőben:

Hiába mondja, hogy nem ő írta ezeket a dolgokat, ő kiválogatta, kollázsba tette azokat a kommenteket, amik szerinte viccesek voltak. Szerintem a rasszizmusnak, a gyűlöletnek nincs helye sehol sem! Elképesztően nagyot csalódtam benne, nem is tudom kifejezni azt, hogy mekkorát, és az az igazság, hogy én még kedveltem is őt. Még két napja is arról beszéltem, hogy nem haragszom rá, nem veszem fel magamra ezt az egészet. Versenyszellem van, oké, csipkelődjünk, s a többi, de vannak bizonyos határok, amiket nem lehet átlépni.

Istenes Bence azóta nyilvánosan is bocsánatot kért a sztárséftől, de most kiderült, hogy privát üzenetet is küldött Rácz Jenőnek, amiben személyesen is elmondta, hogy sajnálja, és csupán figyelmetlenség volt az egész a részéről. 

Figyelmetlen voltam, a kirekesztésnek sem a sportban, sem a médiában nincsen helye. Tőlem ez teljesen távol áll, eddig sem volt soha ilyen megnyilvánulásom és ezután sem lesz soha. Ez a komment, amit kitettem, figyelmetlenségből történt, de azonnal le is vettem és kicseréltem szofisztikált kommentekre, emiatt azonnal elnézést kértem nyilvánosan és Jenőnek privát üzenetet is küldtem ezzel kapcsolatban. Megírtam, hogy sajnálom és elnézést kérek tőle, ez csak egy figyelmetlenség volt

– árulta el az rtl.hu-nak Bence, aki azt is hozzátette, Rácz Jenő semmit nem reagált a privát bocsánatkérésére. 

A műsorvezető arról is beszélt, szerinte a ringben indulatoknak már nincs helye, így az a legfontosabb, hogy higgadt tudjon maradi, ami véleménye szerint menni is fog neki.

Most teljesen stabil vagyok, és még sokkal fókuszáltabb leszek Jenő ellen, mert ő a felkészültsége miatt egy sokkal technikásabb versenyző. Azt nem fogom elmondani, hogy szerintem mi a gyengesége, és mi a taktikánk, de azt érzem most, hogy eggyel nagyobb a tét, mint a Norbinál volt, bár őt ugyanolyan kemény ellenfélnek tartom, mint Jenőt, csak más miatt. Jenőnek és nekem már van egy megnyert mérkőzésünk, és eggyel közelebb kerültünk a döntőhöz. Jobban egyben vagyok most, még koncentráltabbnak érzem magam, mint az első meccsnél.

Annyi biztos, hogy mindkét sztárboxolónak rengetegen drukkolnak, de vajon ki fog győzni? Te kinek drukkolsz?