Egészen elképesztő, de az Igazából szerelem című film idén már a 20. születésnapját ünepli, ennek apropóján pedig most hoztunk 5 olyan dolgot, amit tutira nem tudtál az alkotásról. 

Hugh Grant egyáltalán nem rajongott az ikonikus táncjelenetért 

Bár mára már legendássá vált Hugh Grant táncjelenete, a színész valójában nem nagyon akarta leforgatni azt. Grantnek ugyanis nem tetszett a Jump című dal, ami a jelenetben szólt. Richard Curtis rendező később elárulta, eredetileg egy The Jackson 5 számot szerettek volna, de azt nem tudták megszerezni, a színész pedig emiatt nagyon boldogtalan és csalódott volt. 

12-szer vették újra az egyik legszívszorítóbb jelenetet 

A könnyfakasztó jelenetet, amikor Emma Thompson karaktere rájön, hogy a férje megcsalja, majd elvonul a hálószobájukba sírni egy Joni Mitchell dalt hallgatva 12 alkalommal vették újra. Állítólag Thomson valódi könnyeket hullatott, ugyanis saját bevallása szerint a Kenneth Branagh színész-rendezővel való fájdalmas szakításának érzéseit használta fel a felvétel során. 

A kártyák 

A film egyik talán legromantikusabb jelenete, amikor Mark (Andrew Lincoln) papírlapokon vall szerelmet Juletnek. Nos, kiderült a lapokon található szöveget maga Lincoln írta. Ezt a színész maga árulta el korábban. Mint mondta, a művészeti osztály egyébként legyártotta a kártyákat, de erre ő közölte: na, ezt meg tudom én is csinálni. 

Keira Knightly csak 18 éves volt 

Akár hiszed, akár nem, de a forgatás idején Keira Knightly mindössze 18 éves volt. Bár a karaktere idősebbnek tűnik, de a tényeken ez akkor sem változtat. Ami a legdurvább, hogy a Samet alakító Thomas Brodie-Sangster 13 éves volt, amikor a filmet felvették, szóval Knightly és közte igazából csak 5 év korkülönbség van. 

Eredetileg 14 szálon futott volna a történet 

A sztori eredetileg 14, egymást átfedő történetszálon futott volna, ám a készítők végül úgy döntöttek, ezt 12-re módosítják. A plusz két szál egyébként leforgatásra került, de az alkotók szerint túl zavaros lett volna így minden, szóval kivágták. Az egyik cselekményszál amúgy egy afrikai házaspárról szólt volna, akik támogatják egymást az éhinségben, a másiknak pedig egy szigorú igazgatónő lett volna a középpontjában, aki a rákbetegeg, leszbikus párját ápolja. 

(via)