A Sztárbox az egész országot lázban tartja jelenleg, mindenki azon pörög, vajon ki nyeri a mérkőzéseket, ki jut tovább, és aki nem jutott tovább, miért nem.

Az utolsó elődöntős fordulón például nem csak Kabát Peti, de Kállay-Saunders András is alul maradt, a meccs óta pedig az énekes is egy rakás üzenetet kapott. A rengeteg pozitív mellett azonban nem kevés negatív is érkezett, ezekre szeretett volna válaszolni most.

Videóban mesélt a Sztárbox-szal kapcsolatos élményeiről

Ahogyan többen a versenyzők közül, úgy Kállay-Saunders András is lesérült, már rögtön az edzések elején elszakadt a vállizma, eszébe sem jutott feladni.

Úgy voltam vele, ha mindkét kezem el lenne törve, akkor is csinálnám

– mondta az énekes.

Így hetekig csak egy kézzel gyakorolt. Bár azt gondolta, hogy lesz elég ideje a meccsig felkészülnie, sajnos utólag be kell vallania, hogy nem tudta kihozni magából a maximumot. Pedig több injekciót is kapott a fájdalom ellen, és még az utolsó pillanatban is kezelte vállát.

Utólag visszagondolva úgy érzi, hogy technikailag alaposan felkészült, azonban az állóképessége nem volt megfelelő.

Az énekes azt is hozzátette, így utólag sok mindent másképp csinálna, de ennek ellenére jól érezte magát a ringben és nincs rossz érzés benne, sőt, hiányzik neki a box.

Vasárnap óta van bennem egy üres érzés a boksszal kapcsolatban. Hiányzik. Hiányzik lemenni a terembe, készülni, az emberek, az egész...

Via