Ebben a hónapban a legmerészebb álmaik válhatnak valóra a zodiákus tagjainak. Tömény romantikára, felejthetetlen élményekre számíthatnak, és a szinglik is nagy eséllyel rálelhetnek életük szerelmére. Görgess lejjebb a csillagjegyedhez, és már olvashatod is a júliusi horoszkópodat!

Kos

A július bátorságot és szenvedélyt hoz a szerelmi életedbe. Ne félj kifejezni az érzéseidet, és fejest ugrani a romantikus kalandokba. Az egyedülálló Kosnak minden esélye megvan arra, hogy a hónapban megtalálja a Nagy Ő-t, míg a párban élők még közelebb kerülnek egymáshoz a romantikus élményeknek hála. Most még akár hirtelen felindulásból úgy dönthetnek: összeházasodnak.

Bika

Olyan társat keress, akivel közös értékrendszered van. Több lehetőséged is lesz ismerkedni, de mindig figyelj a  vörös zászlókra, ne dugd homokba a fejedet. A párban élők most sokat segítenek egymásnak, és épp a nehéz helyzetek hozzák őket közelebb egymáshoz. Így jöhetnek rá arra: megtalálták az igazit.

Ikrek

Július a romantikus lehetőségek felfedezésének hónapja lesz az Ikrek számára. Előfordulhat, hogy előbb szembe kell nézned a múltbeli félelmekkel vagy haraggal, hogy teljesen nyitott légy az új lehetőségekre. Mindenesetre a szinglik sok figyelmet kapnak, és beleszerethetnek valakibe, akivel már régóta barátok. A párban élők a meghitt borozgatós estéken sort kerítenek a lelkizésre, a jövőjük megtervezésére, és a vágyaik kimondására, mindez pedig erősíti a kapcsolatukat.

Rák

Ebben a hónapban a szükségleteidet és a vágyaidat helyezed előtérbe. Koncentrálj a személyes fejlődésre és az érzelmeid kifejezésére. Egyedülállóként egy izgalmas időszak elé nézel, amikor több potenciális pasi közül is választhatsz. A párban élőknek dolgozniuk kell azon, hogy egyensúlyba hozzák a saját szükségleteiket a szerelmük igényeivel. Nem mindig lesz könnyű, de álljanak ki magukért, és igenis mondják ki, mire vágynak.

Oroszlán

Július a szenvedélyes romantika és a tüzes érzelmek időszaka lesz az Oroszlánok számára. A szinglik mágnesként vonzzák magukhoz a pasikat, és sok rajongóra tehetnek szert. Az is lehetséges, hogy újra kapcsolatba kerülnek valakivel a múltjukból. A párban élők izgalmas és szenvedélyes pillanatokat élhetnek át Mr. Biggel, amik erősítik a kapcsolatukat. Most még akár lánykérésre is sor kerülhet!

Szűz

A Szüzeknek több időre lesz szükségük az öngondoskodásra, és a belső egyensúly megtalálására júliusban. Ha egyedülálló vagy, akkor introvertáltabbnak érezheted magad, és a személyes fejlődésedre összpontosíthatsz. Ne légy túl kritikus magaddal szemben, és légy nyitott az új ismeretségekre. A pároknak módot kell találniuk arra, hogy feloldják a stresszt, és helyreállítsák a romantikát a kapcsolatukban.

Mérleg

A Mérlegek számára július harmóniát és egyensúlyt hoz a szerelmi életükben. Az egyedülállók egyszerre több ember iránti vonzódással küzdhetnek, ezért fontos, hogy olyat válasszanak, akivel mélyebb és komolyabb kapcsolatot alakíthatnak ki. A párban élők mámoros hetek elé néznek, romantikus kirándulásokkal pihentető nyaralással, és a sok közös program segít elmélyíteni a köztük lévő köteléket.

Skorpió

Júliusban újra egymásba szeretnek a párok, és olyan élményekben lesz részük, amilyenekben még sosem volt, ez pedig segít még szorosabbra fűzni a kapcsolatukat. Egyedül arra figyeljenek: mindig szeretetteljesen fejezzék ki az igényeiket. A szingli Skorpiókra forró románc vár. Eleinte talán nem is gondolják, hogy ebből bármi komoly kisülhetne, de a hónap vége felé annál nagyobb meglepetés éri őket.

Nyilas

Júliusban szabadságra és kalandra vágysz a szerelmi életedben. Egyedülállóként lehetőséged lesz romantikus kalandba kezdeni valakivel, aki inspirál téged. Párban élőként egy közös nyaralás, vagy vad kaland megerősíti a kapcsolatotokat. Ne félj új dolgokat kipróbálni, és megnyílni a szerelmed előtt, akit most szinte bármire rá tudsz venni.

Bak

A Bakok számára július stabilitást és megbízhatóságot hoz a szerelmi életükbe. A szingliknek lehetőségük lesz találkozni valakivel, aki a biztonság érzését nyújtja, és az illető késznek bizonyul pontosan azt adni, amire vágynak a jegy szülöttei. A párban élők belevetik magukat a jövő tervezésbe, ami összeköltözést, házasságot, vagy akár lakásvásárlást is jelenthet.

Vízöntő

Ebben a hónapban a szabadságot és a függetlenséget keresed a szerelemben. Szingliként úgy dönthetsz, a saját növekedésedre összpontosítasz, és élvezed a magányt. A pároknak módot kell találniuk arra, hogy megőrizzék egyéniségüket a kapcsolatban, és időt kell szakítaniuk az önreflexióra, valamint a minőségi közös tevékenységekre, amik egy új szintre emelhetik a kapcsolatukat.

Halak

A július érzelmes és romantikus időszakot hoz a Halak számára. A szinglik beleszerethetnek valakibe, akivel már alapból mély lelki kötelék van közöttük. A párban élők kapcsolatát az érzelmi meghittség jellemzi, és fokozottan elmélyül a kapcsolatuk. A jegy szülöttei bátran fejezzék ki érzéseiket, és merjenek elmélyülni a kapcsolatban.

Via